Írók, művészek, irodalmi és kulturális alakok
Bartók Béla (1881-1945) – Bartók Béla út
A XX. századi egyetemes és magyar zenetörténet egyik legnagyobb komponistája, zongoraművész és népzenekutató. Az MTA rendes tagja. Több magyar és nemzetközi kitüntetés tulajdonosa. Zeneszerető családban nevelkedett. A gyermek Bartókban is korán fölébredt a vonzalom a zene iránt: ötévesen kezdte el a zongoratanulást, anyjától kapta első leckéit. Később olyan legendás tanárai voltak, mint Thomán István és Koessler János. Az ifjú Bartók zeneszerzői személyiségének és stílusának kialakulásában meghatározó jelentőségű volt a német klasszika és romantika, legfőképpen Brahms és Richard Strauss öröksége. Elévülhetetlen érdeme, hogy Kodály Zoltánnal együtt megkezdték a történelmi Magyarország népdalkincsének összegyűjtését és dokumentálását. Népzenegyűjtő munkáját összehasonlító kutatások céljából hamarosan a szomszéd népek népzenéjének tanulmányozására is kiterjesztette. Az új, a nyugat-európai hatások mellett immár a népzene stílusjegyei is nagyban hatottak saját alkotásaira. A szélsőséges eszmék magyarországi térnyerése elleni tiltakozásul 1940-ben feleségével együtt az Egyesült Államokban, New Yorkban keresett – reményei szerint ideiglenes – lakhelyet. A Columbia és a Harvard Egyetemen is tanított. Hosszú betegeskedés után New Yorkban hunyt el, földi maradványait 1986-ban a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. Művészete és tudományos teljesítménye az egyetemes kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
Csiky Gergely (1842-1891) – Csíky utca
Drámaíró, műfordító, az MTA levelező tagja, a Kisfaludy Társaság tagja. Teológiát tanult és 1865-ben pappá szentelték, 1870-1878 között a papnevelő intézetben is tanított. Színműírásba kezdett és romantikus tragédiáival valamint vígjátékaival sorozatban nyerte az akadémiai pályadíjakat és aratta színpadi sikereit. Világi írói működése miatt 1880-ban kilépett az egyházi rendből. Dramaturgiát és lélektant tanított, valamint a Nemzeti Színház dramaturgja is volt. Realista társadalomkritikával átszőtt műveket írt, melyek új irányt adtak a magyar színműirodalom fejlődésének. Jelentős műfordítói munkássága is.
Dayka Gábor (1769-1796) – Dayka Gábor tér és utca
Költő, római katolikus pap. Tanulmányai folytatása alatt Pesten ismerkedett meg a felvilágosodás eszméivel, melyek hatottak rá. Diáktársaságot alapított a magyar nyelv és irodalom művelésére. Eszméi miatt papi hivatása feladására kényszerült, majd nevelőtanárként tevékenykedett Szikszón, Lőcsén és Ungváron. 1796-ban tüdőbetegsége okozta korai halálát. A magyar szentimentalista költészet kiemelkedő képviselője volt. Kazinczy Ferenc kora legtehetségesebb költőjének tartotta és először ő adta ki verseit.
Egry József (1883-1951) – Egry József utca
Kossuth-díjas festő, grafikus. Szegény sorból származott ezért művészeti tanulmányokat csak későn folytathatott. A XX. század elejétől már kiállításai voltak a Nemzeti Szalonon és a Műcsarnokban. 1918-tól élete javát a Balaton mellett töltötte, melyhez annyira kötődött, hogy művészetének fő témájává tette, így lett a „Balaton festője”. A festés mellett írással is foglalkozott. A modern magyar festészet egyik legeredetibb, egyetlen irányzathoz sem tartozó alkotója.
Fadrusz János (1858-1903) – Fadrusz utca
Szobrászművész. Nagyon szegény zsellércsaládban született, korán megmutatkozó tehetségének köszönhetően tanulhatott. Először fafaragással és porcelánfestéssel foglalkozott. Első szobrai rendkívüli tetszést arattak és számos támogatót biztosítottak számára. „Krisztus a keresztfán” című munkája (1891) tette országosan ismertté, ezzel nagydíjat is nyert. Másik monumentális alkotása a kolozsvári Mátyás királyt ábrázoló lovas szobor (1894). A történeti emlékszobrok XIX. századi áradatából kiemelkednek köztéri művei, melyeket pátosz helyett a realizmus és monumentalitás jellemez és a szobrászat klasszikus tradícióját őrzik.
Goldmann György (1904-1945) – Goldmann György tér
Szobrászművész. Kisfaludi Strobl Zsigmond tanítványa volt, majd Párizsban tanult. Pályája kezdetén az ókori egyiptomi szobrászat hatását mutató egyszerűen mintázott portrékat készített, majd munkásábrázolásai tették ismertté. Első gyűjteményes kiállítását 1930-ban rendezte Budapesten. 1936-ban az Új Realisták kiállításán, 1938-ban Helsinkiben mutatta be műveit. Kisméretű sokszorosítható szobrokat is készített. Tevékenyen részt vett az illegális kommunista mozgalomban, amelynek 1932-ben tagja lett.1942-ben életfogytiglani fegyházra ítélték, majd 1944 novemberében Dachauba hurcolták, ahol a tél folyamán tífuszban meghalt. 1946-48- és 1955-ben rendeztek műveiből emlékkiállítást.
Karinthy Frigyes (1887-1938) – Karinthy Frigyes út
A XX. századi magyar irodalom kiemelkedő alakja. Baumgarten-díjas (1935) író, költő, műfordító, kritikus. Kamaszkorában jelentek meg első írásai, 1908-tól már a Nyugatban publikált. Az I. világháború kitörése után, pacifista meggyőződéséből fakadóan elsők között tiltakozott a háború ellen. Az 1918-as politikai változásokat üdvözölte, de a Tanácsköztársaságot elutasította. Az 1920-as évek elején visszavonult a közélettől. Az 1930-as években nyíltan elutasította mind a jobb-, mind a baloldali diktatórikus rendszereket. 1936-ban agydaganattal operálták Stockholmban. „Így írtok ti” című művével szerzett országos hírnevet. Regényeiben, elbeszéléseiben, humoreszkjeiben a hagyományos formákat a groteszk, az abszurd, a fekete humor irányában fejlesztette tovább, ezzel egyedülálló komikus szó- és formakincset és új műfajt is teremtett a magyar irodalomban.
Kosztolányi Dezső (1885-1936) – Kosztolányi Dezső tér
A XX. század magyar irodalmának egyik legkiemelkedőbb alakja. Író, költő, műfordító, újságíró. A Kisfaludy Társaság tagja, a Magyar PEN Klub első elnöke (1930). Szabadkán született és itt folytatta tanulmányait is. Első versét 1901-ben már a Budapesti Napló is közölte. 1903-tól a budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán tanult, itt ismerkedett meg Babits Mihállyal és Juhász Gyulával, majd Bécsben folytatta tanulmányait. 1908-tól a Nyugat állandó szerzője. Az 1920-as években megjelent regényeivel a magyar prózairodalom legkiválóbb alkotói közé emelkedett. Munkásságának fontos része volt a nyelvművelés. 1935-ben 50. születésnapját az egész irodalmi élet, mindenekelőtt a Nyugat és köre köszöntötte. Sikereivel párhuzamosan nőtt elmagányosodása, melyet az irodalmi életben zajló heves viták is befolyásoltak. 1933-tól súlyos betegség kínozta, melyet hosszas kezeltetéssel sem tudott legyőzni. A XX. századi modern, intellektuális prózastílus megteremtője a magyar irodalomban.